Üdv egy 23 éves lány blogján, aki imád fotózni, mérhetetlenül imádja a természetet, a zenét, és minden érdekli ami egy kicsit is elüt a hétköznapitól. Nem retten meg a horrorfilmektől, imádja az elhagyott helyeket és Párizsba is csak a katakombák miatt utazna el. Kedve nagyban függ a reggeli kávé lététől, de általában barátságos mindenkivel és soha nem ítél elsőre. Néha kicsit elvont gondolkodásmódú, de bárkivel szót ért és folyton bohóckodik, persze csak miután megismeri a körülötte lévőket. Ez lennék én, Vampy.

,,Ne kérdezd tőlem, mit miért fotózok s fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim! A választ megkapod."

 

 
 
Főoldal

Nyaralós élménybeszámoló!

2017.08.01. 11:57, Vampy

Hatodik és hetedik nap!

Elnézést az eltűnésért, erről majd egy másik bejegyzésben írok. :)

Azt hiszem mind vártuk a szombati napot, mert eljött az idő, hogy bebarangoljuk Szentkirályszabadját. Előtte még úgy voltunk vele, hogy egy tavalyi kirándulást beiktatunk, így egy hosszadalmas indulásra készülődést követően kocsiba ülnünk és gurultunk is Tihanyba. Csak reménykedtünk, hogy lesz még valami látvány amiben gyönyörködhetünk én meg fotózhatok, de ez nem jött össze. A levendulás le volt zárva és alig volt virág, szinte mindet leszedték. Szomorúan mentünk át a helyre ahol tavaly kiabáltunk. Kicsit antiszoc a bagázs, szóval ez elmaradt, és hamarosan el is hagytuk a helyet, mivel mindenkinek volt valami kínja baja. Ezután jött Füred, ahol meg akartuk párommal viccelni a többieket azzal a bizonyos kúttal. Emlékeztek tavaly arra amikor meséltem, hogy egy gyógyvizes kútból ittunk, és borzalmas íze volt? Na mi ezt úgy adtuk be, hogy ez egy nagyon szuper víz, jó hideg, meg finom és arw...

GPS-en beütve haladtunk amerre mondta, de valahogy folyton egy erdő közepére terelt minket, már gyalog, amiből szintén hiszti lett. Mondanom sem kell ezután robbant a bomba, és összekaptunk párom öccsével. Mivel ő úgy volt vele, hogy miért nem lehet odamenni ha már voltunk ott, meg miért nem tudjuk követni a GPS-t. Hozzáteszem azt követtük, csak egy erdő közepén ahol ösvény sincs, plusz a GPS utat mutat akkor hogy a pékbe menjünk? Fel is háborodtunk párommal. Azt hiszem jövőre bárhová is megyünk, biztosan ketten fogjuk azt megtenni. Senkit sem viszünk sehová...

Mindenki beült néma csendben a kocsiba, majd sértődötten elindultunk a szellemvárosba. Akkor még csak nem is sejtettük, hogy a milyen bonyodalom áll még előttünk...

Szentkirályszabadja éjjel félelmetesebb mint nappal, de utóbbi időpontban is fantasztikus látványt nyújt. Először benéztünk oda ahol tavaly is voltunk, a színházba – mint megtudtuk nem olyan rég – ezt követően pedig iskolába és még egy csomó épületben is körülnéztünk. Mind romos, üres, de néhol egy régi tábla, vagy festmény a falon, esetleg újságok a tapéta alatt jelzik, hogy itt pezsgett az élet.

A teljes méretű képhez kattints ide

Szerintetek milyen régi lehet ez a cipőnyom? :)
A teljes méretű képhez kattints ide

Apropó élet! Sel a tipikus elsőként távozó személy a horrorfilmekben, - ott egy sötét pince, menjünk be! - de viccet félre téve neki köszönhetően találkoztam egy élőlénnyel a sok bogáron kívül. Egy pincébe merészkedtünk le, amikor észrevettünk egy siklót. Méghozzá jó nagy siklót. Anya mikor kicsi voltam tanított, hogy hogyan kell megfogni a siklókat, vagy más kígyófajt – bár utóbbit inkább ne fogdossuk... - meg párom öccse is szólt, hogy ha meg akarom fogni, akkor a nyakát fogjam meg. Persze egy idő után mikor a sikló mérgesen emelgette a fejét a többiek próbáltak meggyőzni, hogy hagyjam mielőtt megmar. De nem tágítottam, és pár pillanat múlva már a kezemre tekeredett siklóval mentem fel a földszintre. Kicsit félve elengedtem a nyakát, és hagytam, hogy ellazuljon a sikló és lássa, hogy nem akarom bántani. Sikerült videózni, párom meg csinált pár képet is. Persze mindenki meg szerette volna fogni egy kicsit aminek az lett a vége, hogy párom öccse rosszul nyúlt felé, sikló barátunk pedig jól beleharapott a kezébe. Végül visszavittem a pincébe, és képzeljétek ahelyett, hogy lefelé vette volna az irányt, inkább felém indult a butus. Néhányunknál olyan nyugodt volt, többek közt nálam is, erre pedig büszke vagyok. :3

Nyugalom, mindenki épségben van azóta is, és az öcsi sem lett Snakeman. :D

Apropó az öcsi! Csinált egy térképet még otthon amit követve elindultunk egy olyan épülethez, ahol a helikopterekkel parkoltak. Tudjátok mi az érdekes, meg vicces? Nem is egy ember mászkált a területen. Olyan lett Szentkirályszabadja, akár egy látványosság. De térjünk vissza az elejére.

Felhívtuk apát, - mert voltak olyan területek, ahol ki volt írva, hogy kutyával őrzött terület – és megkérdeztük, hogy ők láttak-e ilyen kiírást, esetleg találkoztak valakivel, vagy hasonló, de azt mondta, hogy semmi ilyesmi nem volt. Így egy hosszas sétát és egy telefonálást követően mentünk is a hangárok felé. Hatalmas vasajtók zárták le az épületeket, ahová csak a telefonunk fért be, hogy körbenézzen, majd megmutassa mit látott az ajtók mögött. Hogy ennyien voltunk valahogy nem éreztem azt a fura érést mint tavaly. Azt a nyomasztó csendet, azt a fura nyomasztó félelemet. Ettől függetlenül a gép percenként kattant a kezemben, hol videóztam, hol fotóztam, máskor meg csak szimplán bámészkodtam, mert ugye azt is kell.

A teljes méretű képhez kattints ide

Azt hiszem jó 3-4 órát elmászkálgattunk a szellemvárosban mikor elindultunk visszafelé a kocsihoz. Találkoztunk szarvasbogarakkal, amikről szintén lőttem pár képet, párom meg fel is bosszantotta az egyiket egy pálcával, emiatt majdnem meg is csípett a kis mocsok, de végül egy botra pakoltam és úgy fotózkodtunk. Védett a szarvasbogár, szóval tessék rá vigyázni, meg amúgy is. :)

A teljes méretű képhez kattints ide

Épp sétáltam a kocsihoz mikor párom elkiáltotta magát, hogy ott a kutya futás. Először mindenki azt hitte kamuzik Sel és Monster hátra sem nézett míg én meg nem tettem ezt helyettük, és megpillantva egy nagy fekete rotit futni nem kezdtem. Mázlink volt ugyanis a kutya elindult felénk, de aztán megtorpant. Mi ekkor már beszálltunk a kocsiba, és csak ekkor láttuk meg, hogy van vele egy fickó még három ugyanilyen kutyával. Egy fickó aki percekkel később az ablakunknál káromkodott és elküldött minket a picsába mondván, hogy mi lett volna ha ő nincs itt, és a kutya szétszed minket. Közölte, hogy még 3 kutya el van engedve valahol és nem tudja, hogy hol.

Kicsit kiakadtunk a szitutól, én legalábbis igen elvégre nem csak a fickó ijedt meg, ehhez képest csak ő bazdmegezett és még sorolhatnám. Mindegy is, nem megyek bele a részletekbe, de itt hozzáfűzném, hogy az őrangyalunk megint teljesített, ugyanis pár séta közben szerzett csípés és növény által kapott karcoláson felül semmi bajunk nem lett, pedig lehetett volna rosszabb is. Valamint kiemelném;

SOHA NE MENJ BE OLYAN TERÜLETRE AMI ELHAGYATOTT ÉS NINCS ENGEDÉLYED, MERT SOSEM TUDHATOD MI TÖRTÉNIK!!!

Ez egy tanulság amit tartsatok be a mi hibánkból tanulva. :)

Ezután a kis kaland után éhesen elindultunk kajálni, és már nagyon vágytunk a Balaton hűsítő vizébe, így oda vettük az irányt egy gyors vacsi után. Már ekkor tudtuk, hogy nem lesz éjszakai túra, ugyanis nem hiányzik, hogy széttépjen egy kutya valakit.

Ők nevetnek rajtam mert más vagyok, én nevetek rajtuk, mert mind ugyan olyanok! 
A teljes méretű képhez kattints ide

Mivel naplementés képet nem is csináltam a héten, de pár napja láttam a vízből, hogy milyen gyönyörű a táj mikor lemegy a nap, ezért hoztam a gépemet is, és siettünk a vízbe. Sajnos Almádi partján csak napfelkeltét lehet látni, és csak a túlpartról látszik a naplemente. De én kockáztattam, és a kezembe vettem a gépet, majd bementem mellmagasságtól kicsit feljebb érő vízbe. Kicsit para volt a helyzet és azt a többiek is érzékelték, így pár kép és videó készítését követően végül kizavartak a géppel a partra, hogy rakjam le. Azért izgalmas volt így a vízben lenni. :D

A naplementés fürdőzésből lett éjszakai fürdőzés ami abból állt, hogy csak pár ember fordult meg arra, mi a parthoz egy kicsit közelebb mentünk, és hangszórón nyomtunk egy kis Punnany Massifot, hisz ennél nyáriasabb már nem is lehetett a hangulat. El baromkodtunk a vízben és jókat nevettünk. Ez volt az este megkoronázása, és azt hiszem ekkor mindenki elengedte és jól érezte magát.

Mivel kajánk nem volt, a legközelebbi 0-24-es Tesco meg Füreden volt, így oda vettük az irányt miután rendbe szedtük magunkat a szálláson.

Szerencsénkre pont úgy értünk oda, hogy fél óra pihi volt a Tesconak, így nem tudtunk mit csinálni, hát elvittük a többieket a kikötőbe. Még mindig szép ez a hely is, de lehetett volna egy kis naplemente, akkor tudtam volna fotózni is. Tényleg milyen durva már, hogy idén nem is fotóztam naplementét a Balcsin. Mindegy, majd jövőre. :3

Végül csak sikerült bevásárolni, és elindulni haza. Megint éhesek voltunk egy kicsit. Párom volt olyan tündérborsó, és megcsinálta mindenkinek a második vacsit, én pedig minden áron menni akartam a kilátóba, mert ha már utolsó este, és ott sötét van és zseblámpánk is van, akkor miért ne?

Kicsit fáradtak voltunk már, de azért mégis felmentünk, viszont kocsival. Mekkora szerencsénk... :D

Épp a kilátó pár lépcsőfokánál jártam, mikor meghallottam valami zajt a kilátóból. Azt hittem valami állat, egy kutya, vagy róka. Ilyenkor minden megfordul az ember fejében, tekintve, hogy ez Almádi legüresebb helye fél 3-kor éjjel, és még sötét is. Mindenki megállt és elhallgatott majd a nagy csendet egy idős nő hangja törte meg a kilátóból.

-Nem harapok!

Ezt hallva, meg úgy amúgy is, hogy ember van fent nem valami vad, én indultam is tovább a többiek pedig mögöttem. Úgy voltam vele biztos ő is utolsó estéjét tölti itt, főleg akkor gondoltam így, mikor megláttam, hogy van mellette egy utazó táska is. Egy hosszú fekete ruhában lévő hosszú ősz hajú nénike volt az. Ezután párom öccse is felért, és a nőre világított aki ismét megszólalt, eléggé fura hangon;

- Ki küldött benneteket?

Én válaszoltam lazán a kilátó végébe sétálva, hogy senki, csak kijöttünk csillagokat nézni az utolsó estén, eközben Sel bizonytalanul megtorpant, köztem és a többiek közt. Nem tudta hová tenni a helyzetet, ami kicsit félelmetes volt, főleg mikor párom zavartan megszólalt, hogy Enci, mennünk kéne...

Azt hittem a helyzet miatt mondja, elvégre cikin jött ki, hogy megzavartunk valakit, aztán mikor a kocsi felé tartottunk valaki megszólalt suttogva és félve, hogy nem-e jön utánunk a nő. Valamikor itt tudatosult bennem a helyzet igazán.

Emberek! Hajnali fél 3, egy idős creepy nő a sötét kilátóban ül egy csomaggal, hosszú fekete ruhában és hófehér hosszú hajjal, és azt kérdi fura hangon, hogy ki küldött benneteket?

Amilyen gyorsan csak tudtunk, úgy mentünk vissza a nyaralóba, és siettünk is befelé az ajtón. Próbáltunk magyarázatokat keresni a történtekre, de bármi is volt igaz, akkor is félelmetes volt a helyzet.

Volt olyan elmélet, hogy egy csöves, de azt megcáfoltuk azzal, hogy nem tűnt annak. Ezután az, hogy talán utolsó estéjét tölti ott, de ez is fura, mert akkor miért kérdezi azt, hogy ki küldött minket. Esetleg egy őrült néni, aki zavart állapotban volt? De ez is fura, tekintve, hogy ha véletlen, ha nem, egy kutyás eset után azzal kezdeni, hogy nem harapok... Nem kicsit creepy. Tekintve azt is, hogy éjfél – vagy hajnal 1 nem tudom - és hajnal 3 közt a legaktívabb minden paranormális tevékenység. Szerintetek mi lehetett ez. Szellem? Vagy egy valós személy aki tényleg tébolyodott állapotban volt?

Mondanom sem kell, hogy nem sokat aludtunk aznap este. Másnap pedig hulla fáradtan keltünk, de még elmentünk strandolni egyet indulás előtt. A hazaút pedig hosszú volt és fárasztó. Valamikor késő este értünk haza. Ja, és az út háromnegyedénél elkapott minket egy vihar is, és az autópálya mellett csapott be egy hatalmas villám is. Újabb életveszélyes helyzet a nyaralás alatt, és újabb közel 3 oldalas bejegyzés. :D Körülbelül ennyi lett a mai, és egyben a befejező is.

Köszönöm, hogy elolvastad, a nénis történetre meg várom a magyarázatokat kommentben.

Képek Szentkirályszabadjáról és még sok másról. >>

 

Szerkesztő: Vampy | Oldal létrehozása: 2014. 03. 23. | Indulása: 2014. 07. 16. | Témája: Blog | Kódok: Linda design és Glamour factory  

wonderfullife2017.sosugary.org

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen