Főoldal

Koncert amiről muszáj írnom. :D

2018.04.16. 12:00, Vampy

Nem olyan rég említettem, hogy menni fogunk koncertre. Már akkor is tudtam, hogy valóságos mennyország lesz számomra, elvégre olyan együttesek fognak játszani, akik nap mint nap üvöltenek a fülembe és nem bírok betelni velük.

Useme, Dorothy, Leander Kills, Road. Kell ennél több? Na majd meglátjátok.

Sorra fogom venni, ugyanis mindegyikük megérdemel egy külön beszámolót.

Míg nem ért haza párom, addig a húgával elmentünk vásárolni. Csak 17:50-kor kezdődött az első koncert. Haverunk csak a második koncertre szeretett volna jönni, de én mindenképp szerettem volna az elejétől ott lenni, így amint hazaért párom, összekészültünk, és indultunk is. Én szentül meg voltam győzve, hogy már akkor sokan lesznek, és milyen nagy lesz a tömeg... Hát nem így lett. De térjünk is át az együttesekre.

Useme!

Őket tavaly a névnapomon hallottam először, addig azt sem tudtam, hogy léteznek. Ahogy láttam, és hallottam akkor, nagyon meggyőztek. Rájuk is kerestem, és bár nem olyan vad a stílusuk mint amiket én hallgatok, mégis hallgattam őket is onnantól kezdve. Miattuk is vártam ezt a pénteki napot, és őszinte leszek szomorú voltam amint beléptünk. Vagy 40 ember ha állta színpad előtt, meg egy pár itt-ott tengett-lengett. Tudom, minden kezdet rögösen indul, de számomra ez az együttes többet érdemel ennél. Az énekes hangja, de még az előadása is olyan, ami örökre a füledbe, és emlékeidbe ég. Mintha a klipet néznéd, ugyan úgy ugrál, mutogat, a hang pedig ugyan az.

Bálint – az énekes – nem csüggedett, lejött a színpadról az egyik számnál, és a kis közönség közepén adta elő a szám majdnem felét. Ott ugrált, bevont mindenkit, akár a klipben is láthatjátok.

Egy újabb pozitívum, hogy a Dorothy cuccait vásárolva rákérdeztem az eladó leányzóra, hogy a Useme mörcse merre van, ő pedig azt válaszolta, hogy nincs kint, de szólítsam meg bátran az együttes tagjait.

Dorothy koncert közben el is csíptem az éneket, ugyanis szerettem volna egy kitűzőt, elvégre őket is annyira szeretem, mint a többi bandát aki a táskámon csücsül. Mosolyogva válaszolta, - többszöri kérdés után, ugyanis szart sem hallottunk egymásból... XD – hogy várjam meg, jön mindjárt, és utána jár.

Pár pillanat múlva már jött is a hosszú raszta haját lóbálva, majd lehajolt, és a fülembe üvöltötte – még így is alig hallottam XD – hogy mindenük van, csak kitűző nincs, de ő megígéri, hogy csináltatnak. Megköszöntem, majd dobott egy puszit és távozott. Nem ismerem persze őket, de ennyiből ítélve nagyon rendesnek tűnik, és cseppet sem érzi úgy az ember, hogy őristen ki ez. Persze valamilyen szinten eldobja az eszét az ember, elvégre napokon keresztül szinte rajongva hallgattam a hangját, de mégsem éreztem azt, hogy beképzelt lenne, vagy nagyobbra tartaná magát mint bárki más. Le a kalappal skacok, és várom azt a kitűzőt, legközelebb pedig kérek egy képet is, meg veszek egy pólót, mert atomul néz ki!

Dorothy!

Na ők azok akik előtt hatalmas pacsi. Tudni kell rólam, hogy általában nem bírom a női együtteseket, főleg nem rock, vagy metál verzióban. Erre jött a december, és egy számukat ismerve mentem el a koncertjükre. Azt az egy számot is a Rock rádióból ismertem, és addig adták, míg egy nap azt nem vettem észre, hogy én is éneklem a szöveget.

Azóta ők is kísérnek hétköznapjaimon, a fülhallgatómból max hangerőn üvöltve. Miattuk is vártam már ezt a koncertet, nekik is ez volt a második koncertjük amire elmentem. Ahogy a Useme szövegeit, úgy az övéket is tudtam, pedig nem is gondoltam volna, hogy így megmaradtak. Vagy 3 számuk volt amit nem ismertem, a többit hangosan énekeltem velük együtt. Haverunknak küldtünk képet, meg live-ot pár percben, ugyanis rosszul lett így nem tudott odaérni. Persze a számok közt azért tartottuk vele a kapcsolatot.

Ezen a koncerten már többen voltak, még ventilátorjaink is voltak, akik a hosszú hajukkal csapták felénk a szelet. Na az mondjuk ránk fért, ugyanis ahogy az énekes fogalmazott, kurva meleg volt a lovardában.

Koncert után őket is elcsíptük egy kép erejéig és lehidaltam. Basszus mikor megköszöntem, még ők is megköszönték, hogy fotózkodtunk. Náluk is hasonló volt mint a Useme énekesével. Nem voltak nagyképűek és nem is tesznek a rajongóikra magasról.

Leander Kills!

Ő volt az az együttes, akinek még nem voltam soha koncertjén, csak hallottam róluk ezt-azt, hogy milyen jól adják elő a számokat. Van pár számuk amit hallgattam alapjáraton tőlük, de számomra kissé túl depresszív a szövegek nagy része. Attól függetlenül maga a zene és az énekes hangja valami fantasztikus. Mivel ők már keményen benne vannak a metál kategóriába, jobbnak láttam fent maradni szélen, ahol addig is álltunk, hiába mondta párom, hogy lehet lassan le kéne menni a Road miatt. Egyrészt sokan begyűltek, másrészt meg meleg is volt szóval letettünk erről. Milyen jól döntöttünk!

Elkezdődött a koncert, mi pedig kikerekedett szemekkel néztük azt a démoni hörgést ami kijött a srác hangjából. A hideg futkosott a hátunkon a számok hallatán, és ha nem lett volna olyan melegem, hogy már egy helyben sem bírok megmaradni, még lehet én is ugráltam volna. A tömeg onnan oldalról nézve olyan volt akár egy háborgó tenger, mindenütt fények, hajak kezek és pogósok. Az biztos, hogy átjött a koncert hangulata, de muszáj volt kimennünk mielőtt elkapott volna bennünket az ájulás a melegtől. Elvégre mi akkor már vagy 4 órája ott voltunk és végigálltunk két koncertet – én még énekeltem is – szóval kimentünk a dohányzóba. Próbáltuk haverunkat elérni, de nem volt fent egy ideje. Kicsit aggódtam, hogy nem-e lett szarabbul, vagy valami, de párom megnyugtatott, hogy biztosan elindult, elvégre a Road-ot semmi pénzért nem hagyná ki. Míg levegőztünk, és erőt gyűjtöttünk, hallottuk mi megy bent, nagyjából fel is ismertünk pár számot. Viszont pont jókor mentünk be. Amikor a Nem szól harang jött. Hatalmas magyar zászló lengett a koncertterem túloldalán, a közönség töretlenül tombolt és énekelt, amiben mi is beszálltunk. Az volt az a szám, amit libabőrösen hallgattam és énekeltem végig. Imádtam élőben. Aki nem tudná miről van szó, ezzel a számnál indult az együttes a Dal-ba, hogy kijusson az Eurovíziós dalfesztiválra (Ugye ez a neve?)

(Tényleg nem vagyok nagy Leanderes, de jelenleg ez a csengőhangom is... )

Ezután még jött jó pár szám, és mint korábban említettem, szerencse, hogy nem mentünk a tömegbe, ugyanis két pogó-s úgy összefejelt, hogy az egyiknek véresen jött ki a közönségből. Szerencsére nem láttam, csak párom szúrta ki döbbent fejjel. Ez csak rátett, hogy még vadabbnak érezzem ezt a közönséget. Attól függetlenül, ha nem lett volna ennyire pokolian meleg lehet mi is bementünk volna a tömegbe de így..,. Jobbnak láttuk kimaradni. Állatok meg mindenütt vannak ugye, mint ez a fejelős eset, bár még ezzel konkrétan nem találkoztam egy koncerten sem.

Szerencsére haverunk írt, hogy lassan érkeznek, a Leander pedig ideje végéhez közeledett, így kimentünk a bejárathoz, ahonnan telibe láttuk az egész koncert termet, és jött az újabb hidegrázás, ami páromnak is nagyon tetszett. A színpad fényben úszott, pokoli hörgés, a közönség pedig újra beindult, de ekkor még vadabbul, már mindenki. Az egész tömeg egy mozgó óriássá vállt, miközben a színpad látványa adta a pluszt a látványhoz és hanghoz.

Durvák vagytok Leander rajongók, pacsi nektek! :D De az együttesnek is, elvégre ilyet generálni... Csak ajánlani tudom, hogy legalább egyszer menjetek el a koncertjükre, mert az élmény maradandó lesz, ahogy a hallás károsodás is. <3

Mindezek és a tudat, hogy hamarosan itt a baráti közünk, meg a Road, én már kezdtem olyan szintre kerülni ami nálam ismét nagy szó. Nem vagyok tudjátok olyan fanatikus rajongó, de akkor azt éreztem, hogy ki fogok bújni a bőrömből. Eközben csak jött kifelé a nagy tömeg, míg annyi ember nem maradt, ami egy sor volt a színpad előtti korlátnál. Mi a szösz???

Road!

Na igen, elérkeztünk a végső gyönyörhöz. Elég jól össze volt rakva a sorrend, ugyanis addigra én már teljesen kész voltam. Két haverunk befutott, és már indultak is sörért, miközben én izgatottan nézem azt a nagy helyet ahol állhatnánk, egész közel a színpadhoz. Nem bírtuk ki párommal, és oda mentünk, nem vártuk meg a sörös csapatot, de szerencsére beértek minket is, mielőtt jött volna a nagy tömeg. Amit terveztünk még szeptemberben, hogy a következő koncerten elöl fogunk állni, most bejött. Igaz nem legelső, de a második sor is valami fantasztikus. Baromi melegem volt, konkrétan tapadt rám a saját, és mások haja, de az istenért sem jöttem volna el onnan. Párom pedig mondta, hogy ha szarulé vagyok menjünk ki, de én szarul? Soha! Attól keményebb fából faragtak, és különben is... Road!

Hamarosan megjelent a zenekar, majd előadták sorra a kedvenc számainkat, meg jó párat az úja albumról is, aminek nagy részért szintén fújtam kívülről. Valamint képzeljétek. Akkor volt egy hete kiadva az album, és el is érték az aranylemez szintet eladások tekintetében. :D Azért ez nagy dolog! :D

A koncert vége fele Máté – az énekes – lepacsizott mindenkivel, párom meg volt olyan cuki, hogy meglökött az előttem állókra, hogy márpedig én is kapjak egy pacsit. Magamtól nem tolakodtam volna, főleg, hogy felhőkarcoló állt előttem. XD

Még mindig annyira szép ez a szám... <3

Ugye emlékeztek, hogy mit terveztem? Tudjátok, aláírást szerezni, amiből tetoválás lesz.

Koncert végén nem is tágítottunk, de csak kizavartak mindenkit. De nem hagytuk magunkat, ugyanis láttuk a Road-os kocsit mikor kimentünk Leander közben szusszanni. Láss csodát, a srácok ott voltak, én meg majd be pisiltem örömömben. Máté egy felhőkarcoló olyan magas Imi, és Erik normál magasságú, Goya meg olyan pici, hogy az már aranyos. :D Először Goya nélkül álltak ott a srácok, akikkel fotózkodtak páran, majd párom, és haveromék, löktek rajtam egyet, hogy én jövök, és odaléptem hozzájuk. Felvázoltam nekik, hogy van egy félkész tetoválásom – a szarvas, mutattam is nekik – amihez már csak az ő segítségük kellene, hogy kész legyen, méghozzá aláírás formájában. Egyből elvették a tollat, és a papírt, amit addig szorongattam, és alá is írták nyomban. Rákérdeztem Goya bácsira, - igen lebácsiztam :D – és mondták, hogy jön mindjárt ő is, és aláír. Közben megköszöntem nekik a születésnapi köszöntést is, amire emlékezett Máté, ugyanis visszakérdezett amint mondtam a dátumot, hogy a videóra gondolunk-e. Szóval volt öröm és boldogság bő nyállal, meg fotózkodás is. Párom is lepacsizott velők, meg magyarázta, hogy neki is lesz Road-os tetoválása, ami szintén félkész. - Kis ötlet tolvaj XD <3 – Végül megjelent a picuri Goya is. Le is rohamoztuk, hogy kéne egy aláírás tetováláshoz, mire egyből megragadta a tollat. Nem tudom szó szerint idézni, de olyasmit mondott, hogy ha tetováláshoz kell, akkor nagyon szépen ír, meg bohóckodott is, hogy, hogy is van a neve. :D Nagy arc imádom őt is. XD <3

Mondanom sem kell ez már a tetőfoka volt az estének, és megkönnyebbülten indultunk tovább bulizni.
 

Csak pár perc elteltével tudatosult bennem, hogy milyen este is áll mögöttünk, miközben szorongattam a rég várt aláírást a kezemben, ami csak arra várt, hogy felkerüljön a szarvas mellé. El is pityeredtem, mire mindenki a nyakamba borult. XD Sikerült megríkatnom a legnagyobb embert is a kis csapatunkban. :D Büszke vagyok magamra. XD

Így indultunk el iszogatni a hatalmas új Road-os M.A.T.T.-os pulóveremben megbújva, és hatalmas mosollyal az arcomon.

Mivel annyira jól éreztük magunkat, és rendesen, hót fáradtan is mentünk volna akár másnap is ugyan erre a koncertre, így tervezzük, hogy talán a miskolcira is elmegyünk ha minden úgy alakul. De jó lenne........
 

 

 

Szerkesztő: Vampy | Oldal létrehozása: 2014. 03. 23. | Indulása: 2014. 07. 16. | Témája: Blog | Kódok: Linda design és Glamour factory  

wonderfullife2018.sosugary.org/index.php

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha